Szabó Anna klinikai szakpszichológus Terápiák és online konzultáció

A legjobb orvosság az ember számára az ember maga. A legnagyszerűbb gyógymód a szeretet. / Paracelsus /

 

 GYERMEKPSZICHOLÓGIAI OLVANIVALÓK

 

Gyermekeink viselkedése gyakran nehéz feladat elé állítja a szülőket és a nevelőket. A sorozatos büntetés rossz érzés annak is , aki adja és annak is aki kapja. Ráadásul, nagyon hamar bekövetkezik a megszokás (habituáció) és a büntetés már hatástalanná válik. Ezért sokkal célszerűbb a jutalmakkal, a pozitív megerősítéssel elérni a kívánt viselkedésváltozást. Ezt a kis cikket a szülőnek és szakembereknek  írtam. A gyakorlati megvalósítása a felnőttek találékonyságán, kreativitásán múlik. Minden gyermeknek megvan a maga "kulcsa" - vágya, érdeklődése - az amivel motiválható. Tehát a megvalósítás személyreszóló. 

 

Csoportban felhasználható a közösség elismerése is,- mint pozitív megerősítést nyújtó jutalom. A legnagyobb büntetés a kiközösítés! A legnagyobb jutalom pedig a közösség elismerése! Ugye van erről tapasztalatuk Kedves Felnőttek? Csak játékosan, könnyedén, de sok türelemmel, tervezetten építse fel azt, amit szeretne elérni! Tartsa szem előtt Eötvös J. szavait: ... nekünk kell olyanná válnunk, amilyennek gyermekeinket szeretnénk...!

      Módszertani ajánlások a viselkedés módosításához

Jutalmazás kontra büntetés?

 

A  tanulási folyamat lényege az, hogy az élőlény  (ember, állat) kiválogatja a véletlenszerű viselkedései közül azokat amelyek számára pozitív következménnyel járnak. Ez a folyamat új viselkedés elsajátításához vezet. Kulcsfogalma a megerősítés- minden olyan esemény, amely az adott válasz megjelenési valószínűségét növeli.

A pozitív megerősítés azonos a hétköznapi nyelvben használt jutalom fogalmával.

Negatív megerősítésről akkor beszélünk, ha az adott válasz eredményeképpen az élőlény egy kellemetlen ingert – nem kívánt viselkedést el tud kerülni. (pl. nem élelemhez jut egy pedál lenyomáséval, hanem kikapcsolja az áramot).

A büntetést el kell különíteni a megerősítéstől. A büntetés lényege az, hogy olyan eseményt jelent, ami a büntetett válasz megjelenési valószínűségét csökkenteni fogja.Az emberi viselkedésben is szép számmal jelennek meg az operáns kondicionálással elsajátított elemek. A beszédtanulás során pl. a csecsemő a gagyogás hangkészletéből társas környezete megerősítései hatására választja ki anyanyelvének hangjait.

Viselkedésünk egész életünkön át megerősítések (jutalmak) és büntetések hatására alakul. Az operáns tanulás feltétele, hogy érezzük az adott viselkedés hatással van környezetünkre.

A BÜNTETÉS

A leggyakrabban használt viselkedésmódosító módszer, annak ellenére, hogy nem eredményezi konzisztensen a nem kívánt viselkedés megszűnését.

Például hibásan él a köztudatban az az elgondolkodás, miszerint minél szigorúbbak a törvények, annál kevesebb a kihágás. Miért marad fenn a nem kívánt viselkedés akkor is, amikor a kilátásba helyezett büntetés valóban nagyon szigorú?

A következő lehetőségek fordulhatnak elő:

- A büntetett viselkedés önmagában jutalmazó jellegű. A gyermek olyan büntetést kap, amely számára jó PL.: egyedül lehet, felmentik az iskolába járás alól. pl.: A tiltott szerek használatát legtöbb szülő bünteti, ez működhet a szülők jelenlétében, de hiányukban lehet előnyös. Például a kortárs csoportban a cigarettázás vagy az alkohol fogyasztás erősítheti a csoporthoz való tartozás érzését, vagy erősítheti a csoport hierarchiájában a személy pozícióját, s ez már önmagában jutalom. Egyes elméletek szerint sok káros szenvedély kialakulása a rátermettség bizonyításának vágyából fakad.

- a viselkedés a személy felindult állapotában történik. A gyermek felfokozott érzelmi- indulati állapotban van. Nem érdekli és/vagy nincs tudatában a viselkedés következményeinek. pl.: A halálbüntetés nem csökkenti a gyilkosságok számát. Az elkövetőnek sokszor nincs ideje belátni a tette következményeit, vagy zaklatott emocionális állapota miatt nem képes önmagát kontrollálni.

- a kioltott viselkedés nem tűnik el teljesen. A régihez hasonló helyzet „újrahívja” a már kioltottnak gondolt viselkedést. pl.: a gyerek újra lopni kezd, ha visszakerül ilyen környezetbe.   Nagyon gyakori eset az, hogy büntetésüket letöltött bűnözők újra visszaesnek, hisz visszakerülnek a régi környezetükbe. A környezeti ingerek sugallata igen hatékony bizonyos magatartásformák fennmaradásában.

Hatékony büntetési formák:

Mint a fentiekből is kitűnik, a büntetés nem biztos, hogy a kívánt hatást eléri, de ha  ehhez a módszerhez folyamodunk, érdemes a következő aspektusokra figyelni:

- alternatív választ kell biztosítani, azaz a pozitív viselkedést vonzóvá kell tenni a büntetéssel párhuzamosan. Az örökös „ne csináld ezt!” jellegű figyelmeztetések helyett sokkal hatékonyabb, ha ajánlunk is valamit, ami pótolja a nemkívánatos viselkedést.

pl.: hozd ide! mutasd meg! legyél a segítségem!

- a következetes büntetés a leghatékonyabb, vagyis a nemkívánatos viselkedést a megjelenés után mindig büntetjük, következetesen, nem szabad a büntetett személynek azt tapasztalnia, hogy a büntetés néha elkerülhető.

- az azonnali büntetés hatékonyabb, mert ha sok idő telik el a viselkedés és büntetés között, akkor egyrészt a viselkedés és büntetés közötti összefüggés érzése lazulhat, másrészt sok gyermek számára például a büntetésre való hosszas várakozás maga is elnyújtott büntetésnek számít, ami igen erős szorongást eredményezhet.

- a büntetés legyen megfelelő és arányos, meg kell magyarázni, hogy a büntetett viselkedés miért helytelen. Ha a büntetést aránytalanul enyhe egyszerűen nem éri el a célját, míg ha aránytalanul nagy túllőhetünk a célon, s a túl szigorú büntetések állandósítják a szorongást és a neurotikus személyiségvonások kialakulásához vetetnek.

A büntetéssel kapcsolatban elég sok problémát fogalmazhatunk meg. Pl:

Az erős büntetés kiválthat a büntetettből:

- agressziót

- tehetetlenséget.

- ellenállást, figyelmen kívül hagyást stb.

Az agresszió sok esetben agressziót szül, amit a gyermek többnyire nem a szülei, hanem önmaga vagy más gyermekek esetleg tárgyak ellen fordít.

A tehetetlenség érzése akkor alakul ki, ha az embert (vagy állatot) folyamatosan negatív ingerek érnek úgy, hogy nincs lehetősége azok elkerülésére. Tanult tehetetlenség

A büntetés önmagában nem szilárdít meg egy új kívánatos viselkedést, erre sokszor rá kell vezetni a személyt, nem elég a hibákat feltárni, meg kell mutatni a helyes utat is.!!!!!!

Másik probléma, hogy a büntetés módszere igencsak könnyen másolható, s utánozván azt az agresszivitás nő. A gyerek is büntetni fog másokat!

Jutalmazás. Megerősítési tervek.

Új választanuláskor az a leghatékonyabb eljárás, hogyha a kívánt viselkedést mindig megerősítjük (jutalmazzuk). A jutalom nem csak tárgyi, hanem szociális. Ez utóbbi hatákonyabb: pl.: szívesen teszünk valamit  a többiek elismeréséért, a szülő az óvónő szeretetéért, figyelméért, a fontosság érzetéér, azért hogy jó színben tünjünk fel, segítőkészek legyünk, bátornak, erősnek látszunk stb.

Pl.  szobatisztaságra való nevelés. Eleinte gyakori dicsérés. A szokás kialakulását követően ezek egyre ritkulhatnak, majd el is maradhatnak, ha a szokás meggyökerezik.

Kezdetben tehát úgynevezett folyamatos , majd részleges megerősítést alkalmazunk.Pontosan fel kell térképeznünk- meg kell ismernünk a gyermeket, hogy tudjuk, hogy számára mi a jutalom!!! Ez jutalom hierachia – mi a legfontosabb számára???

  1. Megvárjuk, hogy megjelenjen a kívánt viselkedés ( csöndben hallgatja a mesét- pár perc is elég) Itt nagyon minimális dolgot várunk el, amit biztosan képes teljesíteni pl.: kanállal eszik
  2. Később, amikor már tudatosul a gyerekben a jutalmazás élménye, összetettebb feladatokért jutalmazzuk, dícsérjük pl.: tapsolja meg őt a csoport, mert szépen evett és még a tányérokat is össze tudta szedni.
  3. Már nem minden alkalommal, hanem csak néha- néha jutalmazzuk.
  4. Egyre komplexebb- de képességeihez, életkorához, személyiségéhez illő viselkedést (teljesítményt) várunk el tőle.

Ez utóbbi esetén nem követi minden alkalommal megerősítés a kívánatos viselkedést.
A megerősítéseket beállíthatjuk a helyes válaszok számának vagy arányának függvényében, vagy pedig időarányok függvényében. Ezeket a megerősítési terveket részleges megerősítési terveknek nevezzük és a következő változatai vannak:

Az operáns kondicionálásnál a tanulási folyamat lényege az, hogy az élőlény kiválogatja a véletlenszerű viselkedései közül azokat amelyek számára pozitív következménnyel járnak. Ez a folyamat új viselkedés elsajátításához vezet. Kulcsfogalma a megerősítés- minden olyan esemény, amely az adott válasz megjelenési valószínűségét növeli.

A pozitív megerősítés azonos a hétköznapi nyelvben használt jutalom fogalmával.

Negatív megerősítésről akkor beszélünk, ha az adott válasz eredményeképpen az élőlény egy kellemetlen ingert el tud kerülni. (pl. nem élelemhez jut egy pedál lenyomáséval, hanem kikapcsolja az áramot).

A büntetést el kell különíteni a megerősítéstől. A büntetés lényege az, hogy olyan eseményt jelent, ami a büntetett válasz megjelenési valószínűségét csökkenteni fogja.

Az emberi viselkedésben is szép számmal jelennek meg az operáns kondicionálással elsajátított elemek. A beszédtanulás során pl. a csecsemő a gagyogás hangkészletéből társas környezete megerősítései hatására választja ki anyanyelvének hangjait.

Viselkedésünk egész életünkön át megerősítések (jutalmak) és büntetések hatására alakul.Az operáns tanulás feltétele, hogy érezzük az adott viselkedés hatással van környezetünkre. 

 

Békés, 2013. 05 23.                       ÜvöltésVigyor                         Szabó Anna

 

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 


 

 

 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Starstable and Starshine

► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik

legacy.hupont.hu

5. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

6. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

8. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

9. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

10. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

12. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

13. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

14. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

15. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

16. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

17. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

19. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

20. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

21. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

22. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

23. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

24. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

25. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

26. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

27. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

28. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

29. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

30. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

31. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

32. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

33. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

34. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

35. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

36. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

37. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

38. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

39. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

40. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

41. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

42. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

43. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

44. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

45. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

46. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

47. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

48. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiharom.hupont.hu

49. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

50. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

51. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

52. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma

► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.

nadasvendeghaz.hupont.hu

53. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

54. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

55. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

56. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

57. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

58. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

59. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

60. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

61. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

62. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

63. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

64. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

65. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

66. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

67. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160

► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy

gyerekagyam.hupont.hu

68. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

69. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

70. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

71. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

72. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

73. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

74. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

75. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 9
Heti: 39
Havi: 41
Össz.: 15 515
Oldal: Olvasnivaló és galéria
Szabó Anna klinikai szakpszichológus Terápiák és online konzultáció - © 2008 - 2026 - pszichologusbekes.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »